A község ezerarcú jegyzője
"Madarassy [László] mint Kispest főjegyzője tevékeny részt vett úgy a közigazgatási teendőkben, valamint Kispest valláserkölcsi és közoktatásügyi fejlesztésében, amely tevékenységéért az akkori kir. tanfelügyelő Tóth József felterjesztésére miniszteri elismerésben is részesült. […] Sokoldalúságát legjobban jellemzi az, hogy egyszer a nemzeti múzeum gyűjteményeit nézegetve megszólította Hermann Ottót: >hát légyészettel senki se foglalkozik? – Nem! – Nahát, majd foglalkozom én!< És ettől kezdve mintha csak egy új világot fedezett volna fel, szenvedélyesen kezdett a legyekkel foglalkozni s egypár év alatt nemcsak gyönyörű gyűjteményre tett szert, hanem összeköttetésbe lépett Európa és Amerika legkiválóbb efajta tudósaival, akik elismeréssel adóztak nagy tudásának.
Madarassyt hatalmába kerítette a világot megismerés vágya és egy napon hajóra szállt, hogy Dél-Amerikába vitorlázzon. Utibőröndjében magával vitte kedvenc csemegéjét: két zacskó jó alföldi paprikát. Szerencsétlenségére a hajó olyan helyen kötött ki, ahol sárgaláz dühöngött és Madarassy alighogy partra szállt megkapta a szörnyű betegséget. Vesztegzár alá helyezték, ahol minden gyógykezelés nélkül 80–90 ember kinlódott egyetlen ember felügyelete alatt. Ily körülmények között bő aratása volt ott a halálnak.
Madarassy erős természete azonban még a halál fölött is diadalmaskodott. Mikor önkivületéből magához tért, érdekes eszméje támadt: elővette feje alól a paprikás zacskókat, két evőkanál paprikát felkavart egy pohár vízben és megitta. A kedves hazai fűszer roppant ízlett neki, úgy, hogy naponkint többször megismételte. Örömmel tapasztalta, hogy rohamosan gyógyul. Ekkor elkezdte beteg társait is a bevált módszerrel gyógyítani és pedig olyan fényes eredménnyel, hogy a kórház betegei hamarosan felgyógyulva hagyták el a szenvedések színhelyét.
Ez adta meg Madarassynak a második eszmét: ettől kezdve doktornak adta ki magát s hála a sárgaláz által megalapított hirnevének, nemsokára kitünő praxisa volt. Ez időtájt azonban az odavaló orvosok kamarát alakítottak s kimondták, hogy csak diplomás ember lehet orvos. Madarassynak a diplomái pedig itthon voltak s hiába küldözgetett haza leveleket diplomáit nem kapta meg.
Kénytelen volt jól jövedelmező pacienturáját otthagyni és mtr Jefferson név alatt egy légyfogóhálóval meg egy puskával gyalogszerrel megindult az Egyesült-Államok felé. Ez útjában volt favágó, kígyóbűvölő és hittéritő amig bevergődött New-Yorkba. Éppen tél volt, hát beállt havat söpreni, majd egy korcsmában krumplihámozó lett, ahol a gazda – látva ügyességét – kinevezte kuktának. Innen egy másik korcsmába került, ahol már a hüsitő italok főfelügyelője volt a címe, amiért napi három dollárt kapott. Nemsokára egy cukrászdában alaposan kitanulta a cukrászmesterséget s már egész jóforgalmu üzlete volt a Bouleward-streeten. Ámde most elfogta a honvágy és egyszeribe itthon termett. Itt bekerült a fővárosi statisztikai hivatalba, majd üres óráiban amerikai élményeiről írt cikkeket a fővárosi lapoknak. A Budapesti Hirlapnak és az Én Ujságomnak rendes munkatársa lett és maradt egészen haláláig. Az Én Ujságomba –rt kalandos gyermekregényei: >A majomkirály< >Az amerikai őserdőben< >Mari és Tamás<, >Harc az állatokkal<, >A kis hadsereg< stb. a gyerekek kedvencévé avatták.
Egy jogi szakmunkája, melyet még ügyész korában írt akadémiai pályadíjat is nyert. tagja volt az >Otthon-Irók és Hírlapirók Köré<-nek, mely sírja fölé diszes emlékoszlopot állíttatott 1891. január elején. Kispest község egyhangú lelkesedéssel választotta meg főjegyzőjének, amely tisztségben polgártársai osztatlan szeretetét és megbecsülését haláláig élvezte."
"Madarassy [László] mint Kispest főjegyzője tevékeny részt vett úgy a közigazgatási teendőkben, valamint Kispest valláserkölcsi és közoktatásügyi fejlesztésében, amely tevékenységéért az akkori kir. tanfelügyelő Tóth József felterjesztésére miniszteri elismerésben is részesült. […] Sokoldalúságát legjobban jellemzi az, hogy egyszer a nemzeti múzeum gyűjteményeit nézegetve megszólította Hermann Ottót: >hát légyészettel senki se foglalkozik? – Nem! – Nahát, majd foglalkozom én!< És ettől kezdve mintha csak egy új világot fedezett volna fel, szenvedélyesen kezdett a legyekkel foglalkozni s egypár év alatt nemcsak gyönyörű gyűjteményre tett szert, hanem összeköttetésbe lépett Európa és Amerika legkiválóbb efajta tudósaival, akik elismeréssel adóztak nagy tudásának.
Madarassyt hatalmába kerítette a világot megismerés vágya és egy napon hajóra szállt, hogy Dél-Amerikába vitorlázzon. Utibőröndjében magával vitte kedvenc csemegéjét: két zacskó jó alföldi paprikát. Szerencsétlenségére a hajó olyan helyen kötött ki, ahol sárgaláz dühöngött és Madarassy alighogy partra szállt megkapta a szörnyű betegséget. Vesztegzár alá helyezték, ahol minden gyógykezelés nélkül 80–90 ember kinlódott egyetlen ember felügyelete alatt. Ily körülmények között bő aratása volt ott a halálnak.
Madarassy erős természete azonban még a halál fölött is diadalmaskodott. Mikor önkivületéből magához tért, érdekes eszméje támadt: elővette feje alól a paprikás zacskókat, két evőkanál paprikát felkavart egy pohár vízben és megitta. A kedves hazai fűszer roppant ízlett neki, úgy, hogy naponkint többször megismételte. Örömmel tapasztalta, hogy rohamosan gyógyul. Ekkor elkezdte beteg társait is a bevált módszerrel gyógyítani és pedig olyan fényes eredménnyel, hogy a kórház betegei hamarosan felgyógyulva hagyták el a szenvedések színhelyét.
Ez adta meg Madarassynak a második eszmét: ettől kezdve doktornak adta ki magát s hála a sárgaláz által megalapított hirnevének, nemsokára kitünő praxisa volt. Ez időtájt azonban az odavaló orvosok kamarát alakítottak s kimondták, hogy csak diplomás ember lehet orvos. Madarassynak a diplomái pedig itthon voltak s hiába küldözgetett haza leveleket diplomáit nem kapta meg.
Kénytelen volt jól jövedelmező pacienturáját otthagyni és mtr Jefferson név alatt egy légyfogóhálóval meg egy puskával gyalogszerrel megindult az Egyesült-Államok felé. Ez útjában volt favágó, kígyóbűvölő és hittéritő amig bevergődött New-Yorkba. Éppen tél volt, hát beállt havat söpreni, majd egy korcsmában krumplihámozó lett, ahol a gazda – látva ügyességét – kinevezte kuktának. Innen egy másik korcsmába került, ahol már a hüsitő italok főfelügyelője volt a címe, amiért napi három dollárt kapott. Nemsokára egy cukrászdában alaposan kitanulta a cukrászmesterséget s már egész jóforgalmu üzlete volt a Bouleward-streeten. Ámde most elfogta a honvágy és egyszeribe itthon termett. Itt bekerült a fővárosi statisztikai hivatalba, majd üres óráiban amerikai élményeiről írt cikkeket a fővárosi lapoknak. A Budapesti Hirlapnak és az Én Ujságomnak rendes munkatársa lett és maradt egészen haláláig. Az Én Ujságomba –rt kalandos gyermekregényei: >A majomkirály< >Az amerikai őserdőben< >Mari és Tamás<, >Harc az állatokkal<, >A kis hadsereg< stb. a gyerekek kedvencévé avatták.
Egy jogi szakmunkája, melyet még ügyész korában írt akadémiai pályadíjat is nyert. tagja volt az >Otthon-Irók és Hírlapirók Köré<-nek, mely sírja fölé diszes emlékoszlopot állíttatott 1891. január elején. Kispest község egyhangú lelkesedéssel választotta meg főjegyzőjének, amely tisztségben polgártársai osztatlan szeretetét és megbecsülését haláláig élvezte."